Te melyik személyiségtípusba tartozol?

A természet csodálatosan változatos. Nincs két egyforma levélerezet, két egyforma ujjlenyomat. Mindannyian egyéniségek vagyunk, egyszeriek és megismételhetetlenek! Ez is magyarázza, miért szenvedünk időnként a különbözőségeinktől, miért nehéz ezeket tolerálni, és hogy bármennyire igyekszünk hasonlítani egymásra és nem kilógni a sorból - mégiscsak valamennyien egyéniségek vagyunk. Ez is magyarázza, miért szenvedünk időnként a különbözőségeinktől, miért nehéz ezeket tolerálni, és hogy bármennyire igyekszünk hasonlítani egymásra és nem kilógni a sorból - mégiscsak valamennyien egyéniségek vagyunk.

Testünk is számtalan apróságban eltérő, ám lelki-szellemi jellegzetességeink még sokkal egyénibbek. Ez fejeződik ki a temperamentumunkon keresztül is. Bár a temperamentum a tudatalattiban gyökerezik, mégis ellenállhatatlan hatást fejt ki a tudatos világunkra. Senki sem menekülhet a saját temperamentumától, még csak ne is kísérletezzünk ezzel.

A temperamentum szó latin eredetű, jelentése: „helyes keverék", és itt a testnedveket értjük alatta. Ez arra a régi orvosi elképzelésre utal, amely szerint a test négyféle folyadékot, nedvet  tartalmaz:

Úgy vélték, hogy az emberek temperamentumbéli különbségei ezeknek a nedveknek a különböző arányú keverékétől függnek. A temperamentumokat négy fő típusra osztották, aszerint, hogy a testnedvek közül melyik van túlsúlyban.

Az elnevezések is erre utalnak:

Ez a felfogás természetesen már idejétmúlt, és a lélekgyógyászok nem állítanak fel összefüggést a nyál és az érzelmi világ között. Sokkal inkább a három lélekelem kombinációját szeretik vizsgálni:

érzelem - intellektus - akarat.

Ez alapján egyesen impulzívak, mások megfontoltak, és vannak az erős akaratúak.Az életben sosem találkozunk tiszta típusokkal, ahogyan itt leírjuk őket. Mindannyiunkban keverednek a tulajdonságok. Van, akiben két típus szinte egyformán van jelen, de van, akire három is jellemző valamennyire.

Nos, akkor megkérdezheted: mi értelme van ennek a kategorizálásnak?

Az ilyen koncepcióknak mégis nagy a jelentőségük. Hozzásegítik az embert egy átfogó látásmódhoz és a besoroláson keresztül a tulajdonsághalmazok összefüggéseinek megértéséhez. Ezért bátran bíztatunk arra, hogy gondolkozz el a magad és szeretteid személyiségén, biztosan segít az elemzés abban, hogy jobban megértsd és elfogadd reakcióikat, hangulataikat.

Vajon melyik (melyek) személyiségtípus illik rád?

A linkre kattintva megismerheted az adott személyiségtípus temperamentumát.

SZANGVINIKUS

MELANKOLIKUS

KOLERIKUS

FLEGMAITKUS

A szangvinikus temperamentum

A latin „sanguis" (vér) szóból származik, így alapvetően a meleg, vidám, eleven temperamentumot jelöli.

A szangvinikus nagyon befogadó a környezetével, élénken reagál a külső világ ingereire. Amikor lát vagy hall valamit, a benyomások nem az értelmét szólítják meg leginkább, nem mérlegel és nem kezd el töprengeni. Impulzív és intuitív, alapvetően az érzelmek irányítják magatartásukat. Nem hagyja, hogy a megfontolás, a gondolkodás feltartóztassa, spontán és gyorsan reagál, kifejezve szubjektív személyisége önfeledtségét.

Aktív és nyugtalan, de nem azért, mert uralkodni akar környezetén, hanem mert rendkívül fogékony mindenre, ami történik körülötte. Minden benyomásnak ki akarja magát szolgáltatni, minden érzést át akar élni és amíg másokat az ilyen helyzetek cselekvésre késztetnek, addig benne hangulatokat keltenek, neki ez a leglényegesebb.

Érzelmei tehát gyorsan változnak, gazdag, sokrétű életet él, az új hangulat elfeledteti az előzőt. Lénye tervezés és megjátszás nélküli, fesztelen és közvetlen, barátságos, többnyire vidám.

Elevensége jó kommunikációs készséggel párosul, lelkes mondandóját akkor is szívesen hallgatják, ha a téma maga nem túl érdekes.

Beszédes, vidám, melegszívű, szórakoztató ember, aki mindig egyenes és őszinte, és mindezek mellett - rendkívül változékony, aki igényli is a változatosságot.

Haragudni ő is tud, és ilyenkor a szemei villámokat szórnak, véleményét nem rejti véka alá, semmi megfontoltság! Ám haragja is elpárolog, és rendszerint nem tart sokáig, míg az egészet már el is felejtette, akár még bocsánatkérésre is kész.

Pozitívumok:

Sokan a múltban élnek, és nem tudnak szabadulni az emlékek kísértésétől; mások folyton a jövő miatt aggódnak. Nos, a szangvinikus - szerencsés természeténél fogva - mindenkinél jobban a jelenben él. A jelenlegi helyzet karjaiba veti magát, mint egy gyermek, ő a most-ban él.

A szangvinikus képes arra, hogy beleélje magát mások érzéseibe, nagyon empatikus. Emiatt jól tud alkalmazkodni környezetéhez, együtt érző, összhangban van az őt körülvevőkkel. Általában szeretjük azokat az embereket, akik érdeklődnek irántunk, ennek is köszönhető, hogy ez a típus könnyedén köt barátságot ismeretlenekkel, és jól kijön a társadalom különböző rétegeibe tartozókkal. Tulajdonképpen ebben rejlik a szangvinikus nagy ereje. Ez teszi megnyerővé, és ez teszi sikeressé a hivatásában is, melyben általában szép eredményeket ér el.

Tehát nagyon bájos ember, megnyílnak előtte az ajtók.

Igaz, utána meglepő hirtelenséggel ő maga zárkózik be valamelyik mögé, és ez általában meglepő tőle. Mégis megbocsátható ez a hibája, mikor alapvetően mellettünk áll, velünk érez, nekünk szurkol.

Ha boldogok vagyunk, nincs jobb, mint egy szangvinikussal találkozni. Nem rontja el örömünket, nem kicsinyli le, nem kritizál, nem tesz minket nevetségessé, hanem velünk örül és még növeli jókedvünket.

Ha szomorúak vagyunk, akkor sincs jobb, mint egy szangvinikus barát. Nem fog semmi különöset mondani, csak együtt érez, megért, és a társaságát nyújtja. Emiatt kiváló a betegápolásban, nem fásul el, mert az embert látja a másikban és nem a fáradságot, és többnyire kitartó.

Ám a gyerekekhez van igazán született érzékük!

A gyerekek vonzódnak hozzá, mert egyszerű és nyílt, és valahol ő is egy gyerek. A gyerkőcök csüngenek rajta, bárhová is megy, ő pedig szívesen viszi magával őket, éppúgy élvezve az együttlétet, mint ők. Minden gyerekkel való foglalatoskodásban (szülői, tanári, stb.) sztárok.

Egyszóval szinte sosem unatkozik, mindig foglalkoztatja valami a jelenben, vidámsága abból áll, hogy a kis dolgok éppúgy lekötik, mint a nagyok. Van szeme a formákhoz, a színekhez, a természethez, az emberekhez és az állatokhoz.

Negatívumok:

A szangvinikus többé-kevésbé állhatatlan és felületes. Mivel ő a pillanat gyermeke - és ebből a szempontból ez a hátrányára válik. Ahogy a pillangó száll virágról virágra, úgy reppen az ő figyelme is egyik benyomásról a másikra, egyik élményről a másikra, nagyon nem mélyül el bennük, mert mindig jön egy újabb, ami szintén érdekes, és változatosságot igénylő lénye már az új felé fordul.

Hasonló vonást mutat a kapcsolataiban is. Kedves, szívélyes, sőt lelkes, ha egy baráttal találkozik. Az ember úgy érzi magát, mintha egyetlen lenne a számára, mély és intenzív találkozásban van része, melyet kizárólagosnak hisz. Ezt-azt megígér teljesen komolyan, és egészen addig komoly is a dolog, míg a következő utcasarkon szembe nem találkozik egy másik baráttal. Ekkor az egész lelkesedés kezdődik elölről, az előző beszélgetés már kezd elhomályosulni. „Ha nem látom, elfelejtem", ez a mondás illik a szájukba. Tehát barátságaiban nem tűnik hűségesnek, nem mintha a szeretetét vagy az ígéreteit színlelte volna, csakhogy a következő pillanatban már más benyomás ragadja el teljes lényét.

Hasonló a vonzalmaiban is.

Teljesen és erőteljesen fordul egy-egy irányba, megnyerő és meggyőző. Ám az újdonság mindig magával ragadja. Munkáját sem képes befejezni, sok elkezdett dolog, félbehagyott feladat van körülötte.

A szerelemben is állhatatlan, gyorsan fellángolnak az érzelmei, rendkívül szenvedélyes, ám ugyanilyen gyorsan el is illannak. Erre a tulajdonságára pedig oda kell figyelnie, mert végzetes sebeket okozhat vele másoknak.

Mindezek alapján megbízhatatlannak tűnik, bár meg kell értenünk, hogy ő nem egy hazug számító, sőt inkább naivan őszinte. Egyszerűen ilyen illékony a természete, és ő természetesnek veszi, hogy kedvességéért cserébe megbocsátanak neki.

Mivel ígéreteit nem tartja be, ezért nehéz bízni a munkájában és ez a tulajdonsága akadályt jelent a karrierjében. Meg kell tanulnia végigvinni céljait, állhatatosabbá, szilárdabbá válni.

A szangvinikus született optimista. Vele együtt élni kész főnyeremény, ha nincs jelen, az üresség érzése lesz úrrá, ha megjelenik, kisüt a napsugár és mindent betölt a kedélyes életszeretet. Olyan mint egy friss lélegzetvétel, felüdíti a szomorút, felrázza a közömböst. Változékonysága ellen azonban önismerettel és önfegyelemmel kell felvennie a harcot.

A melankolikus temperamentum

A „melancholia" szó görög eredetű, jelentése: fekete epe. Ezt a megjelölést kapta a zárkózott, sötét, borongós, nyomasztó életérzés.

Akárcsak a szangvinikust, a melankolikust is az érzelmei uralják. Amíg azonban a szangvinikus kifelé fordul, másokra figyel, addig a melankolikus befelé néz, önmagába zárkózik. Csak kevés benyomást enged magába, válogat közöttük, amiket beenged, azokat is behatóan elemzi, mielőtt befogadja.  Ezek rendszerint olyanok, melyeket önmagával hoz összefüggésbe. Mivel szomorú és borús beállítottságú, elsősorban azokat az élményeket raktározza gondosan el magában, melyek megbántották, fájdalmat okoztak neki. Ezeket a benyomásokat át meg átrágja, elemezgeti, tépelődik rajtuk, ápolja szomorú emléküket. A derűs dolgokkal szinte egyáltalán nem foglalkozik. Szellemi világa nemcsak sötét, de meglehetősen szűk is.

És hogy még mindezt fokozza, erősen hajlamos a lekicsinylésre és az ítélkezésre is. A szangvinikus embereket olyannak veszi, amilyenek, el tudja fogadni őket. A melankolikus mindent és mindenkit egy benne élő idálképpel vet össze, és szüntelenül csalódik. Míg keresi a tökéleteset, élményeivel szemben egyre elutasítóbbá és keserűbbé válik. Bárhová szívesen menekül gondolatban a jelen elől: a kellemes, távoli és visszahozhatatlan múltba, vagy egy légvárakkal teli jövőbe.

Pozitívumok:

A melankolikus ember nemcsak finom, de különlegesen mély érzésű is.

Sok köztük a művész.

Mindenben mély és alapos, ezzel épp a szangvinikus ellentéte.

Számára ellenszenves minden felületesség.

Az is igaz, hogy nem sok minden iránt érdeklődik, amik iránt viszont igen, azokkal alaposan és mélyrehatóan foglalkozik, így a tudósok és filozófusok között is nem egy ilyen temperamentummal van megáldva.

Ismeri a saját határait. Ha valamibe belefog, azt garantáltan végigcsinálja. Dicséretre méltó ellenőrzést és önfegyelmet gyakorol önmaga felett. Megfontolt természete távol tartja tőle a szeszélyes magatartást.

Ugyanakkor hűséges is. Nem köt sok barátságot, de a meglévőkhöz ragaszkodik. Ebben is ellentétes a szangvinikussal - ő nyíltszívű kedvességével mindenütt barátokra lel - míg a melankolikusban van valami taszító, nyomasztó. Pesszimizmusával, nehézkességével sokakat elkerget magától. Amíg az elválás a szangvinikus számára a felejtést hozza, addig a melankolikusban egy elválás csak még jobban felerősíti a barátság érzését. Mindig többet érez, mint amennyit képes kifejezni, ezért esetlen érzelmei meghatóak. Gyakran tényleg nem, vagy egy kissé szerencsétlenül mutatja ki szimpátiáját.

De végtelenül megbízható!

Nem tesz könnyelműen ígéretet, de azokat nem felejti el soha. Azonban nagyon tartózkodóan ajánlkozik, mivel egy meg nem tartott ígéret később egész életére nyomasztaná. A gondatlanság és a felelőtlenség teljes mértékben ellentétes a természetével. A munkában - akár vezető, akár beosztott - alapos, pénzügyeiben és családi ügyeiben megfontolt. Szokásaiban, öltözködésében, vagyis mindenben gondos és rendes.

Ha meg akarjuk figyelni az alapvető különbséget a melankolikus és a szangvinikus között: elég, ha meglessük, hogyan csomagolják a bőröndjüket utazás előtt.

Negatívumok:

A melankolikus a legönzőbb mind a négy típus között, állandóan magára figyel, befelé fordul, olyan köldök-nézegetést produkál, mely már-már megbénítja minden akaratát és tettvágyát. Szüntelenül önmagát boncolgatja, végül már semmi könnyed természetesség nem marad benne, pusztán az állandó önanalízis.

Gyakran alakul ki nála lelkileg beteges magatartás. Testükkel éppoly aggodalmasan foglalkoznak. Minden, ami velük történik, kimagaslóan fontos a számukra. A legtöbb hipochonder is melankolikus.

Túlérzékenység jellemző rá. Mivel mindig mindent magára vonatkoztat, a melankolikus rendkívül sértődékeny, és egyúttal felettébb bizalmatlan is. „Miért mondta ezt?" - Miért tette?" A szangvinikus ilyen kérdéseknél nem sokat időzik, de a melankolikus nap nap után ezzel kínozza, gyötri magát, mindig lebecsülve érezi magát, minden mögött azt feltételezi, hogy kifejezetten őt akarták bántani. Fel sem tételezi, hogy  a másiknak semmi mögöttes szándéka nem volt egy-egy szófordulattal. Sőt, környezete legtöbbször nem is rá gondolt, nem is fele foglalkozott, amikor ő végzetes sértést vél valamilyen apróság mögött. Ez a bizalmatlanság nemcsak boldogtalanná teszi, de kimondottan veszélyes is, mert a legkomolyabb elmezavarokhoz is vezethet.

Nincs kompromisszum! Nem felejt! Minden sértést gondosan tárol és őriz a szívében. A dolgok benne mélyre hatolnak. És mivel az apróságokból elefántot csinál, jelentéktelen félreértések valóban kibogozhatatlan konfliktussá dagadnak körülötte, amiken más észrevétlenül jutott volna túl. Igazságra vágyik, elégtételt vár az őt ért méltatlanságokért, és ezért megmozgat hegyet-völgyet. Nehezen bocsát meg, még akkor is, ha az elkövető bocsánatot kér tőle, sértőjével szemben nem múló neheztelést érez. Lelke keserűsége kiirthatatlan.

Nehéz őt elviselni. Többnyire tartózkodó és távolságtartó. Egész kisugárzása nyomasztó. Alapéletérzése a csalódottság, mindig, mindenkiben csalódott. Elvárásainak senki nem felel meg. És mint tudjuk, ezen felül gyanakvó, rosszkedvű, haragos, barátságtalan, sötét és mogorva. Nem indulatos, de nehéztelésétől nem tágít. De ettől még lehet dühös, ha visszatartott sértettsége hirtelen kontrollálatlanul kitör belőle.

Pesszimista. Természetesen éles szemével minden terhelőt azonnal észrevesz. Viszont a derűsre, a tisztára, a kedvesre nincs szeme. Mindig talál valamit, ami elkedvetlenítse. Szinte legmélyebb szenvedélye a boldogtalanság.

Büszke. Mivel mindenkiben meglátja a hibát, ezért lenézi az embereket. Saját hibáira viszont van - mondjuk ebben osztozunk mindannyian vele. Mégis, az  ő életében az a nehéz, hogy a világból csak a rosszat fogja fel és nem a teljes egészet. Gőgje könnyen hiúságba fordulhat. Reggeltől estig álmodik saját dicsőségéről, amikor eljön az ő napja, az igazság napja. Kapcsolata a való világgal eközben egyre fogy.

A szangvinikus hiúsága is lehet túlzó, ám az mégis ártatlanul nevetséges csak. A melankolikus azonban - óvatosan és felkészülve a visszavonulásra - megkísérli tervszerűen és céltudatosan védeni önmagát.

Passzív. Többnyire álomvilágban él, távol a való világtól. Eltávolodik a realitástól, ezért inaktívvá válik. Elképzelt világában magányosan él, ebben is teljesen ellentétes a szangvinikussal. Alkalmatlan a gyakorlati életre, arra, hogy a jelenben feloldódjon és teljesen elengedje magát. Sosem határozza meg egy összejövetel hangulatát, mint a szangvinikus, még csak át sem veszi. Mind a társaságban, mind az üzleti életben hiányzik belőle a kezdeményezés. Ő inkább társ, mint vezető.

Általában nem praktikus. Mivel mindig épp valamin morog, gyakran elszalasztja a jelen adta lehetőségeket. Többnyire becsüli szenvedését, minthogy lemondjon róla egy kellemes pillanatért, egy adódó lehetőségért. Könnyen lemond bármiről.

Határozatlan. Az érzelmek uralkodnak felette, és nem az akarat. Egy kolerikus vagy egy szangvinikus azonnal átlátja a helyzetet és tettre kész, ezalatt a melankolikus alaposan megvizsgál minden lehetséges következményt, és az analizálásba egyre jobban elmerül, végül már nem lát tisztán. Emiatt irtózik a gyors, spontán cselekvéstől, az elhamarkodottságtól. Neki előbb át kell gondolnia. Ha lehet, egyáltalán bele sem kezd semmibe. Ha tesz egy lépést, abban is kételkedik, nagyon bizonytalan, így ritkán is van sikere. Főleg az ellenkező neműeknél, akikkel szemben mély és gazdag érzelmeket táplál. De túlzott elvárásai miatt egyiket sem találja közelről tökéletesnek a maga számára. Így végül könnyen meglehet, hogy egy elképzelt lényt idealizál, vagy egy ismerőst, akinek minderről fogalma sincs.

Annyira fél a csalódástól, hogy mihelyst közel kerül egy hús-vér emberhez, azonnal működésbe lép önvédelmi reflexe, és lebeszéli magát róla. „Ő nem az a típus, aki engem boldoggá tehetne" - mondja a védekező egója.

A melankolikusoknál leggyakoribb a nőtlenség, a szingliség. Azt hiszik, azért lettek ilyen keserűek, mert egyedül kell élniük, ám a valóságban épp fordítva van!

Sokszor belekényszeríti magát egy különösen nehéz, magányos életfeladat ellátására. Számára a mindennapi élet túlságosan középszerű, jelentéktelen, ú vágyik az áldozathozatalra, az önmegtagadásra. Megtalálta az igazit. De ez az élet is száraz és prózai, kiábrándultsága végleges. A magányos harcos élete nem csillogó és nem fenséges, hanem elviselhetetlen. Tévedett.

A kolerikus temperamentum

A „kolerikus" görög szó, „sárga epét" jelent. Az ókorban az emberi test forró folyadékát látták benne. Tehát a kolerikusként a forró, heves, aktív temperamentumot jelölik.

Nála az akarat uralkodik. Minden tapasztalatára gyors elhatározással reagál, amit tettek követnek. Ha a szangvinikus a derűs, a melankolikus a szenvedő, akkor a kolerikus a tevékeny és praktikus típus.

Az ő szemében a szangvinikus szeretetteljes, meleg lénye egyszerűen csak szentimentális, a melankolikus analizálása meg hiábavaló kotlás. A kolerikus számára az élet több, mint különféle hangulatok érzékelése, vagy az élet titkai feletti töprengés. Számára az élet feladat: munka és tevékenység. Költőiség nem sok szorult bele.

Pozitívumok:

A kolerikus akaratereje szilárd. Ő a legesélyesebb arra, hogy jó és szilárd jellemet alakítson ki magában.

A melankolikust passzív, a szangvinikus pedig túlzottan befolyásolja környezete. Mindkettő távol áll a kolerikustól. Ő a tettek embere, cselekvésre van teremtve, nem is tehet másképp. Ez tudatos akaratának erejéből fakad, mely mindig döntésre kényszeríti. Neki minden helyzetben azonnal döntenie kell, majd azt végrehajtani. Egy cseppet sem hezitál. Sőt, mások helyett is szívesen dönt.

A szangvinikus az aktív, ám ez nem annyira akaratából ered, hanem mert egész egyszerűen állandóan mozgásban van, tevékenysége alapvetően ösztönös.

A kolerikus aktivitását ellenben az akarat irányítja, rendkívül célorientált. Tudatos és tervszerű, habár nem mindig fontolja meg a döntéseit. Vele szemben a melankolikus mindent jól - és ő persze túlságosan is hosszasan - megfontol, leszűr és mérlegel. A kolerikus gyors döntései mögött inkább intuíció, mint átgondoltság áll. Szinte egész lényével érzi, mit kell tennie, és egy pillanat alatt fogja fel a helyzetet - ő egész egyszerűen a cselekvésre van beállítva. Egy pillanat alatt szilárd elhatározásra jut, bizakodó és erős, éles ellentétben a vonakodó melankolikussal, aki bizonytalan, tétova és erőtlen. Mag a melankolikusnak az állandó morfondírozás emészti fel az energiáit, addig a kolerikus minden energiáját a tettekbe tudja sűríteni. A szangvinikus szintén döntésképes és tetterős, ám ő gyakran váltogatja a célt, minden irányba ígéreteket tesz, de nem fejezi be a terveit.

Gyakorlatiasság jellemző a kolerikusra, mert cselekedeteinek mindig van célja. Praktikus, azonnal felméri a rendelkezésre álló eszközöket, a realitások világában él. Opportunista (megalkuvó), a jelent felhasználja a céljaira.

Éles elméjű. Talán ezért van az, hogy fantáziavilága nem gazdag, mint a szangvinikusé, és nem mély, mint a melankolikusé. Viszont teljesen ellenőrzése alatt tudja tartani, és jól használja.

Energikus akarata éles, gyors gondolkodásra készteti, ám a mély, összefüggéseket kereső, analizáló gondolkodás már nem tartozik a természetéhez. Ő nem elméleti, hanem gyakorlati ember. Csak annyit gondolkozik, amennyi a feladataihoz feltétlenül kell. Mégis világos és átlátható észjárású, mert tevékenységének mindig jól körülhatárolható célja van, és azt el is éri. Jó a megfigyelőképessége, az emberek és a helyzetek vonatkozásában is, de ennek is praktikus célja van. Ha valaki iránt érdeklődik és azt megfigyeli, ezt nemcsak a vele való kapcsolat érdekében teszi, hanem az így nyert ismereteket sokkal inkább saját előnyére használja fel.

Szorongatott helyzetben éber és bátor. Nem engedi, hogy mások döntsenek helyette, éber, és állandóan ura akar lenni a helyzetnek. Ha a szorongatott helyzetből egyetlen kiút is van, ő biztosan megtalálja.

Nem riasztják a veszélyek, sőt, inspirálják. A kalandorok szinte kivétel nélkül mind kolerikusak. Számukra a biztos hétköznapi élet az elviselhetetlen, mert nincs bennük elég kihívás és izgalom. Képesek elhagyni barátságos otthonukat, szilárd megélhetésüket a bizonytalan kétes kedvéért.

Nem ijed meg a kellemetlenségektől. Míg a szangvinikus és a melankolikus lemond  terveiről, ha a körülmények túl megeröltetőek, ha túl nagyok a nehézségek és az akadályok. A kolerikust az akadályok inspirálják, fokozzák éles elméjét és vállalkozó kedvét. Ilyenkor van valami hajthatatlanság a magatartásában, bár ő sosem panaszkodik.

Árad belőle valami frissítő, felvillanyzó energia, és igazi bajtárs.

Negatívumok:

Kemény ember. Érzelmi élete gyengén fejlett. Nincs benne sok empátia, nem együtt érző az emberekkel, nem is akarja, nem is képes a helyükbe képzelni magát. Sem a testileg, sem a lelkileg szenvedőkkel szemben nem igazán együtt érző. Emiatt ridegnek látszik. Annyi azonban védelmére szóljon, hogy saját magával szemben ugyanilyen kemény és irgalmatlan. Egész természete nyers és durva. Az élet gyengéd, érzelmes oldala számára ismeretlen világ. Emiatt keményen bánik az érzékeny és szelíd emberekkel is. Az érzelmeket fölösleges szentimentalizmusnak tarja.

Viharos és heves természet. A kolerikus legjellemzőbb leírása: hirtelen haragú. Ahogyan a szangvinikus, ő is képes a dühöngésre, mégpedig jóval hevesebben. Szenvedélyében gyakran tesz olyasmit, amiből később komoly nehézségei támadnak, de képtelen bocsánatot kérni és jóvátenni hibáit. Gyakran önfejű és hajthatatlan.

Túlzottan öntudatos. Rendkívül öntudatossá válik, mert céljait mindig képes elérni. Ilyenkor azt hiszi, tervei azért valósultak meg, mert jobbak másokénál, pedig ez nem feltétlenül a terveinek köszönhető, sokkal inkább támadókedvének, makacsságának és gátlástalanságának, amivel végrehajtja tetteit. Ő maga azonban úgy ítéli meg, hogy remek helyzet-felismerőképessége a siker oka. Annak is tudatában van, hogy másoknál energikusabban cselekszik, ez is növeli önbizalmát.

Gőgös és uralomra törő. Ha azt játja, hogy mások feladják céljaikat, azokat lenézi. A megvetés hatalmaskodóvá teheti, és arra kísérti, hogy maga vegye kezébe az ügyeket és másokat arra szorítson, hogy akarata szerint cselekedjenek. Nem fordít időt arra, hogy a többieket meggyőzze, ehhez nincs türelme, elvárja az engedelmességet.

Valójában nem bízik bennük, nem bízik a képességeikben. Véleménye szerint csak hasznos lehet, ha kényszeríti őket döntései végrehajtására, az embereket valójában eszköznek tekinti elsősorban saját maga és tervei megvalósítására. Csak addig érdeklődik irántuk, amíg hasznosak a számára. Ezt követően jelentéktelenekké válnak számára.

Általában ügyes, ami cselekvési szenvedélyének következménye. Számára a helyes magatartásnál fontosabb, hogy terveit valóra váltsa. Úgyhogy többnyire nem válogat az eszközökben, mindenen átgázol, minden kiskaput megtalál, az ő mondása: „A cél szentesíti az eszközt".

Bosszúvágyó. A melankolikushoz hasonlít abban, hogy ő sem felejti el egykönnyen a sértést vagy az igazságtalanságot. De amíg a melankolikus rágódik rajta, addig a kolerikus bosszút fogad és cselekszik is. Mint mindenhez, a bosszúhoz is terve van. És mivel kitartó, előbb vagy utóbb sikerül is a bosszúja.

Bűnözőként veszélyes. Ha egy kolerikus helytelen útra tér, nagyot bukik. A szangvinikusoknak még a bűneiben is van valami megbocsátható, emberi. A melankolikus inkább a titkos bűnökre hajlamos. Ha azonban a kolerikus keveredik a bűnözés oldalára, rendszerint hideg, kegyetlen, gátlástalan bűnözővé válik. Céltudatos és vakmerő, a legveszélyesebb a társadalomra nézve.

Mindenestül prózai lélek. Míg a szangvinikusban és a kolerikusban is van költőiség, finomság és rezonálni tudnak az élet gazdag változatosságára, addig a kolerikus ezeket gyakorlatilag fel sem fogja. Számára a hasznosság az egyedüli érték. Öröm, megilletődöttség, szenvedély, vágy, jóindulat, irgalom - mindezek számára semmit nem jelentenek. Önmaga iránt sem képes ilyesmit ébreszteni. A kolerikus hasznos motorja a társadalomnak, azonban fárasztó neki eleget tenni, és nehéz vele együtt élni.

Lénye száraz, szűklátókörű, részrehajló és érdekközpontú. Saját tervein és gondolatain kívül nem érdekli őt igazán senki és semmi.

A flegmatikus temperamentum

A flegmatikus kifejezés a phlegma, azaz testnedv szóból ered. A phlegmáról /testnedvről/ úgy tartották: a lustaság előidézője. A flegmatikus megjelölést a lassú, hűvös temperamentumra szokták használni.

Ha a szangvinikus örvendező, a melankolikus szenvedő, a kolerikus tevékeny, akkor a flegmatikus nyugodt és kiegyensúlyozott.

A kívülről érkező benyomások harmonikusabb hatást gyakorolnak rá, mint a másik három temperamentumra.

A flegmatikusra jellemző, hogy a pillanatnyi helyzetét és magát az életet szerencsés kiegyensúlyozottsággal szemléli. A többi típus állandó harcban áll a környezetével. Míg a másik három típus valahogy mindig függ a környezetétől, a flegmatikus fölényes magatartást tanúsít. A mindenhonnan érkező benyomások egyenletesen hatnak rá, ahogy természete minden körülmények között megőrzi belső egyensúlyát. Jellemző rá, hogy hűvös és derűs szemlélő, őt nem veszik igénybe szüntelenül a benyomások.

A mindenkiben és mindenben jelentkező tökéletlenségek nem bosszantják, nem igazán veszi a fáradtságot, hogy megváltoztassa a dolgokat, mivel a külsőségek nem rázzák meg. Soha nem lepi meg semmi és nem is ingerlik a problémák vagy a veszélyek.

Mottója: „Az ember legyen elégedett a sorsával".

Pozitívumok:

A flegmatikus jóindulatú összeférhető természetű.

Igazi békeszerető, a mindennapi életben pedig nyugodt szemlélő. Ha látja embertársai hibáit, megvan a maga véleménye, de nem háborog és nem táplál haragot.

Természeténél fogva nem olyan jóakaratú, és környezetében még félig sem oly tevékeny és kezdeményező, mint a szangvinikus.

Kerüli a zajt és az izgalmakat, de a társas érintkezésben nyugodt és kellemes. Rendszerint testben-lélekben kerekded és kissé esetlen. A házasságban, a munkahelyen megnyugtató hatást fejt ki, akármilyen háborgó is legyen a környezete.

Ha társaságban van, nem olyan eleven, mint a szangvinikus, de nem is annyira tartózkodó és borongós, mint a melankolikus. Alapvetően szeretetreméltó és vidám, még akkor is, ha nem beszél sokat. Ellentétben az unalmas kolerikussal, ő kedélyes, kellemes és tréfálkozó. Igazi tréfamester.. Az embereket és az adottságokat nyugodtabban, és ezért pontosabban szemléli, mint más, így jobban észreveszi azt, ami komikus.

A flegmatikus viccei szárazak. Azonnal megragadja vele a hallgatóit, mind a hanghordozásával, mind pedig józan és semmitmondó arcával. Nem  nevet a saját viccein. Száraz, nyugodt modorban anekdotizál, pont úgy, ahogy a mindennapi életben a munkáját végzi.

Megbízhatóság jellemzi. Mindig megőrzi hidegvérét, még akkor is, ha veszélyhelyzetbe kerül. Nem cselekszik azonnal, mert az ő ereje abban van, hogy a veszély kellős közepén is nyugodtan szemléli a helyzetet, mérlegel és összehasonlít minden lehetőséget, és végül a legegyszerűbb és legbiztosabb utat választja. Lélekjelenlétét és bátorságát veszély esetén ismerhetjük meg a legjobban.

A nyugalma mindennapi életében is nagy előnyére szolgál. Megfelelő mennyiségű időt szán arra, hogy feladatait alaposan átgondolja. A flegmatikus mindig nyugodt marad, és mielőtt cselekedne, mindent gondosan felmér. Amit dolgozik és cselekszik, azt jól végzi és megbízható a munkájában.

A flegmatikus nem olyan szívélyes és túláradó a barátaival, mint a szangvinikus, viszont ezzel ellentétben kitartó és hűséges. Nála soha nem adódik semmiféle meggondolatlanság, jóllehet neki is vannak hibái.

Természete szerint nem igazán tevékeny, viszont van benne energia és eltökéltség. Képes határozatokat hozni és - bár nem azonnal - de végre is hajtja őket. Általában valaki más, vagy egy bizonyos körülmény kényszeríti őt cselekvésre.

Gyakorlatias. Nyugodtan és nagyvonalúan gondolkodik. Mivel a flegmatikus természete hűvös és szenvtelen, gondolkozása a maga törvényei szerint szabadon működik. Őt nem befolyásolják a vágyai, ami különösen alkalmassá teszi a tudományos munkára. De nem tartozik a korszakalkotó tudósok köréhez - ehhez meg a szenvedély hiányzik belőle.

A flegmatikus egyik képessége, hogy a melankolikus ragyogó ideáit a gyakorlatba átültesse. Józan, aminek következtében türelmesen összeszedi a forrásadatokat és nyugodtan analizálja a helyzetet.

Gyakorlatiassága megkönnyíti számára az élethez való alkalmazkodást. Ő igazán viheti valamire az életben.

A flegmatikus nem különösebben aktív és nem használja ki teljesen a képességeit. Jellemző erre a típusra, hogy szívesen tesz a köz érdekében. Erre azonban fel kell kérni. Aki tanácsot vagy segítséget kér tőle, mindig nyitott fülekre talál.

A flegmatikusnak nemcsak bőségesen van ideje, hanem a szükséges szellemi nyugalma is megvan ahhoz, hogy egy problémát minden oldalról megvizsgáljon. Ezt képes szenvtelenül és előítélet mentesen tenni. Ritkán követünk el hibát, ha az ő tanácsait követjük.

Negatívumok:

Semmi sem lepi meg, semmi sem indítja meg, semmi nem kelt benne csodálkozást, és nem is lelkesíti.

Mindig nyugodt megfigyelő, és ez a magatartás néha ingerlő a többi ember számára. Nem ragadják el az érzések, legyen az öröm vagy bánat, bosszúság vagy az élmények özöne. Ha egy helyzet túlfeszített, ő maximum ironikusan mosolyog.

A nyugtalanságra határozottan reagál. Ha egy szangvinikussal találkozik, aki melegszívű és lelkes, a flegmatikus hideg lesz, mint a jég. Ha egy melankolikussal fut össze, aki pesszimista és tele fan panaszokkal, a flegmatikus optimista lesz és gúnyolódó. A kolerikus lelkesedésére pedig, amint hallja terveit és javaslatait, a flegmatikus a legnagyobb élvezettel önt hideg vizet. Kiegyensúlyozott gondolkodásával és éles elméjével könnyűszerrel rámutat a kolerikus ötleteinek gyengéire.

Rendkívül jól szórakozik, miközben mások dühöngve bosszankodnak.

Alapvetően lusta, a flegmatikus lustább, mint a többi típus. A szangvinikus és a kolerikus mindig tevékeny, a melankolikus nem annyira, de még mindig sokkal aktívabb, mint a flegmatikus. Ő minden erőfeszítést igyekszik elkerülni.

Természetadta adottságai ellenére senki sem gyepesedik be könnyebben, mint ő.

A munkavégzésben kevesebb energia befektetésre van szüksége, mint másoknak, mivel feladatait könnyebben megérti, jobban megtervezi és jobban kivitelezi.

Megalkuvó. Undorodik minden fáradozástól és kényelmetlenségtől. Az érdekli igazán, ami könnyen és fáradság nélkül megoldható, nem az, ami jó és igazságos. Hajlamos arra, hogy a munkájának a színvonalát lejjebb vigye.

Mások iránt közönyös. Sem nem kemény, sem nem brutális, mint a kolerikus, de hideg. Ha valaki segítséget kér tőle és cselekvésre ösztönözhető, akkor barátságos és szeretetreméltó. Egyébként passzív, mert alaptermészetéhez tartozik az a vágy, hogy ne zavarja senki. Így bebiztosítja a saját kényelmes életét, hogy ne kelljen törődnie mások gondjával és bajával.

Főlényes, hajlamos a gőgös közönyre, az önteltségre. Temperamentuma alapján kiegyensúlyozott. Érdektelen megfigyelője a körülötte zajló eseményeknek, nyugodt és éleslátó. Minél inkább észreveszi az emberek ostobaságát, hiúságát és önzését, annál inkább kialakul benne mások megvetése. Ilyenkor fölényessé válik. Valójában tanulmányozza az embereket, de alig érdeklődik irántuk.

A négy temperamentum hibáit az emberekkel való érintkezés során a következőképpen lehetne jellemezni.